MadeinPeru

6-kor ébredek szokás szerint. Átnézem reggel az e-maileket és f8 fele lemegyek reggelizni. Közben összefutok egy brazil párral a hotelem előtt, akik mesélnek a Sacred Valleyről (Valle Sagrado), és hogy azt is érdemes megnézni, mert az most nincsen lezárva. Úgyhogy úgy döntök, hogy ma azt nézem meg (hirtelen felindulásból :) ). De mivel már a túrák ilyenkor elindultak, ezért önszerveződő leszek. :)

Kimosom a cuccaimat, mert nincsen sok pólóm, és ma vasárnap lévén nincsen mosodai szolgáltatás. :( Én meg még bízom benne, hogy holnap el tudok menni a Machu Picchura. Hátha kinyitják. Folyamatosan egyeztetek a szervezőkkel. Elmegyek pénzt váltani, veszek egy jó kávét, megnézem a főtéren (Plaza de Armas de Cuzco) a templomot (Catedral De Cusco), és irány Puputi, a buszpályaudvar.

Közben látom, hogy az utcán zöld ruhás munkások kis késekkel szedik ki a füvet a kockakövek közül. Itt már van közterület fenntartás. :) 

Éppen odaérek és már indul is a Renault kisbusz (Collectivo) Urubamba-ba, ami a Sacred Valley mellett levő kisfalu. Mehetnék 60 solesért (6e Ft) turista csoportos szervezésben is, amiben van kaja meg minden, de az kötöttebb program lenne. Sokkal jobb a kihívás és a helyi lehetőségek kihasználása. Igaz, majdnem rossz helyen szállok le, mert nem nagyon tudom a hely nevét ahová megyek. :) De gyönyörű helyek mellett megyek el. Végül a sofőr segít, mikor mondom neki (azaz kiderítjük közösen, hogy oda megyek), hogy a Salina Morales-t, és a Moray-t keresem. :) A másfél órás kis utam 8 SOL-be kerül (800 Ft).

Fehér ember a colectivo-n.

Kép az utazás közben.

Az utcán sétálva megállítok két angolul beszélő urat, hogy hová érdemes menni itt, mert nem nagyon tudom a helyek nevét és az irányt sem, hiszen ugye netem sincsen. :) Mondják, hogy menjek a Salineras-hoz (innen származik a Sal de Maras, azaz a marasi só), ami egy sólepárló a hegyekben, és menjek el taxival a Tulapa étteremhez. Sétálgatok még Urubamba-ban picit, megnézem a templomot és piacot. Helyes kisváros.

Kis utcák:

Urubamba főtere:

A piac utcája és a motokar taxik:

A piac bejárata, olyan mint a többi. :)

És a sok portéka a piacon:

A virágok sem maradhatnak el.

Beülök egy motokar-ba és elmegyek a javasolt Tunupa nevű étteremhez, ott már látom is a táblát, Salineras de Maras 1.700 m.

A Tunupa étterem:

És az irányjelző táblák. Itt persze még nem tudom, hogy az 1.600 m csak az út elejét jelzi, és azt sem, hogy innen még felfelé 500 m szintkülönbség és 3 km van hátra a 3.500 méteres tengerszint feletti magasságban. :)

Gyönyörű a panoráma visszanézve:

Megyek felfelé a hegyre, de nem nagyon látok turistákat, mint utóbb kiderül azért, mert a turistákat fentre viszik csak, én meg lentről indulok. :) De mint tudjuk, nem a cél a fontos, hanem az út! Egyre meredekebb a hegy, és gyaloglok vagy 3 km-t, míg eljutok a sótelephez. Persze megint meg kell állnom párszor, mert nem kapok levegőt. Durva kis túra, de megéri. Szerintem egyedül én vagyok ma aki ezt bejárja. Mennyi kis medence.

És közelről. A hely érdekessége, hogy az egyes medencék külön tulajdonban vannak és nem lehet őket megvenni vagy eladni. Az egyetlen lehetőség a beházasodás egy olyan családba, aki már tulajdonos itt. :) Harcra fel fiatalok. :)

Ahogyan megyek felfelé, hárman dolgoznak a sózsákokkal és útbaigazítást kérek, hogy merre menjek, mit érdemes itt megnézni. Elkezdünk beszélgetni, magyaráznak politikáról és a helyi viszonyokról, hogy nincsen szabad kereskedelem és gond van a politikával. Annyira belemerülnek, hogy fel óráig tovább sem tudok menni. Juan Carlos 45 éves és a 88 éves papájával, és az édesanyjával van.

Addig beszélgetünk, míg megkedvelnek és adnak egy palack vizet, ami a saját palackozott vizük, majd felajánlják, hogy elvisznek Maras-ba, mert úgyis oda mennek.

Felsétálok még a salineras tetejére és megnézem fentről is a kilátást, illetve az árusok termékeit. Veszek is egy eredeti kakaóbabból készült, helyi sóval ízesített csokoládét is.

Fent a sólepárló tetején várok egy 20 percet és megérkeznek juan Carlosék. Nagyon nagy szerencsém van, mert itt nincsenek taxik és innen az út még legalább 6-8 km lett volna a túraútvonalon. Csodálatos helyeken megyünk keresztül. Azok a hófödte csúcsok több, mint 5.000 m magasak.

Útközben megállunk a kis farmjukon, ahol kipakoljuk a sózsákokat. Közben rájövök, hogy a “sózsák” kifejezés a nehéz dolgokra nem véletlen. :)

Segítek neki, kapok almát cserébe a fáról. Majd elvisznek Maras-ba és megmutatja a vidéki házukat, ad egy zacskó ringló szilvát, és elnavigál Moray felé.

A vidéki ház kívülről:

Maras főtere:

Taxival megyek tovább, hogy mindenki lássa, hogy mikor és hogyan érkezem meg a Kókusz bárba. Ja nem, az egy dal. :) De taxiba ülök és közben kövekkel eltorlaszolt utakon megyünk, ami a tüntetések (protest) miatt van. Ebben is hatalmas szerencsém van, hogy ilyen állapotok között azért tudok valamennyire mozogni, és a sofőröm is tudja, hogy merre menjen.

Megérkezünk Moray-hoz, ami egy csoda. Több, lépcsős elrendezésű, szabályos körcentrikus építmény. Itt növényeket termesztettek és különböző rendezvényeket is tartottak. Hihetetlen, hogy mindez így fennmaradt. És a táj, nem lehet szavakba önteni.

 A nagyobbik kör alakú lyuk:

Kisfilm Moray-ról:

És a térkép a környékről:

Még el akartam menni Pisaq-ba, de amikor visszaülök a taxiba, akkor mondja a sofőr, hogy inkább Chinchero-ba menjek, mert már elmúlt 4 óra, és a buszok csak 6-ig járnak. Levisz a buszmegállóba és 10 perc múlva már buszozom is. Gyönyörű tavak mellett megyünk el.

Chinchero csodás, éppen megy le a nap. Egy templom és körülötte egy hatalmas lépcsőzetes elrendezésű kert. Meg vagyok babonázva. A zöld fű, a hegyek hatalmasak, csak ülök és bambulok. Asszem ez az a pont, amiért eljöttem ide, hogy megálljak végre, és ismét tudjam értékelni a dolgokat. Köszönöm, köszönöm! Mennyi idő, magány, és a föld másik fele kell ehhez?! De miért? Nem tudom, de ez vagyok én, ezért vagyok én és nem más. :)
Panoráma kép:

Nézzétek a hegyeket, mintha paplannal lennének letakarva.

És ez a másik látvány, ami teljesen magával ragadott. Hát nem lenyűgöző?

Elgyönyörködöm ki tudja meddig és 6 felé visszamegyek a buszmegállóhoz, mert akkor mennek az utolsó buszok. A buszmegállóban egy néni perui módra hordja a zsákot. Ebben cipelik az árukat, dolgaikat, sőt néha még a gyermeket is.

Éppen felférek a buszra, így is két kisgyermek a szülők ölében ül. :) Itt nem veszik annyira komolyan a megengedett személyek számát. Besötétedik mire visszaérünk Cuscoba. A szállásomhoz legközelebb eső ponton leszállok, mert nem ugyanoda megy a busz, ahonnan indultam. Így viszont 2 km-t kell gyalogoljak egy kevésbé biztonságos városrészen. Mindig ügyelek rá, hogy amerre járok sok ember legyen, vagy rendőrök után megyek. :)

Szerencsésen hazaérek és egy fürdő után kimegyek vacsizni. Látok egy csodás teraszt, ami tipikus perui, megmutatom Nektek is. :)

Sétálok körbe, amerre eddig még nem jártam, majd gitár és ének hangot hallok egy étteremből. Nagyon kellemes muzsikát. Beülök ide vacsizni és közben egy koncert megy. Először egyszemélyes (ének, dob, gitár, szájharmonika) a műsor, majd másik három vendég is csatlakozik a fő muzsikushoz, akik szinten zenészek. Nagyon nagy élmény, ezért a koncert végéig maradok, ami 10 után ér véget.

Az emeleti teraszos étterem kívülről:

A muzsikus:

És a vacsim, marhahús sültkrumplival, perui módra természetesen:

És egy kis video Mowgly-ról az énekesről. Be is linkelem az insta oldalát, nehogy baj legyen belőle, hogy felvettem. :)

11 fele érek haza, és le is fekszem aludni. Ismét egy csodálatos, és áldott napom volt, vagy talán még annál is jobb. Joccakát!