10. nap - 20.-a péntek

Reggel 2:50-kor kelek, mert 3-mas indulást beszéltünk meg. De mivel esik, azaz szakad, mintha dézsából öntenék, ezért újra kell pakolnom a táskámat. Alulra tettem a bakancsot bízva abban, hogy nem lesz eső, és elég lesz a cipő. De ez egy kis plussz idő, így 3:20-ra érkezem meg a központi házhoz. Anael és Mamarosa még alszik, semmi fény. Kopogok, hogy felkeltsen őket. Gyorsan pakolnak és 10 perc múlva már gyalogolunk is a motokar felé. Nem akartam felvenni a ponchomat, de mivel látom, hogy mindketten felveszik, ezért én is felveszem és abban megyek. Jobb ha nem ázom el teljesen, mintha leizzadok. :)

Felszállunk a motokar-ra, de mivel nagyon nagy a sár, ezért többször le kell szállni, és meg kell tolni a gépet. Blanca kutyus szokás szerint jön velünk, de most nem sikerül felugrania, ezért végig csak a kocsi mellett szalad. Megérkezünk a házhoz 4:15-kor, de a hajó csak 6-kor megy, úgyhogy még leülök picit, míg a többiek készülődnek. Közben szakad tovább az eső, mert tél van ilyenkor, és az Amazonas is duzzad egészen márciusig. Akkor lesz majd a legmagasabb. Mielőtt elindulnánk még nézzük a tévét, és azt látom hogy Miraflores kerületben, Limában, ahol Bogiék laknak, ott éppen most élőben tüntetések vannak. Azt akarják a tüntetők, hogy Dina Boularte helyett jöjjön vissza Pedro Castillio, az előző elnök, aki egy éve van hatalmon és most börtönben ül. Igaz, állítólag mind korrupt. :) Ki tudja. :)

047da572-c312-4045-9dee-b1a34e53f58e.jpeg

Elköszönök Mamarosától és 5:30-kor elindulnunk Anaellel a partra, a hajóhoz, és még sötétben érünk oda. Míg várunk a hajón, addig kivilágosodik (olyan 5:45 fele). 6 után nem sokkal el is indulunk, és 7 után megérkezünk Iquitos-ba.

d27f4bad-d700-4080-b0fa-8d1bc182db19.jpeg

8a3d3efc-d7b8-401d-8345-7f7e0f614908.jpeg

Porto Lao kikötő Iquitos-ban:

28b0a941-0855-4fc5-873f-a064777ac499.jpeg

Van még 4 óránk, hogy körbenézzünk a városban (szigeten). Kértem is, hogy menjünk el a Belém piacra, mert azt állítólag nem szabad kihagyni. Hát van is ott minden: különféle növények, állatok élve és az asztalon is, gyógyszerek, kenőcsök, kézműves fából készült tárgyak, krokodil fej, anaconda zsír, béka méreg (Cambo tisztítani a gyomrot és a testet) és minden más szokásos, és hétköznapi dolog. :)

Krokodil fej és mindenféle gyógyital:

80b14afc-16b5-4271-9f4f-f505fd8e2726.jpeg

Mapacho vagy siricaypi kechuául, a helyi kézzel sodort cigaretta:

9cef4d15-111c-4b84-898b-581e5d7fd596.jpeg

Kézzel faragott szobrok és tárgyak. A bal oldali a vagyok én Anael szerint: Chullachaqui (csudzsacsaki): hombre del bosque, azaz az erdő embere, aki átváltozik bármivé, és gyógyító mester is egyben. :)

fc098735-b62b-40ed-b639-079dd873e7fc.jpeg

Rape de brasil, ami egy dohányőrlemény, amit összekevernek különböző gyógynövényekkel, és utána azt egy cső segítségével befújják az orrba. Gondolom ez is valami élvezeti cikk, mint a cigaretta, bár ők gyógyításra használják az elmondásuk szerint.

0cd11277-d344-4387-9cb8-78437d1d412e.jpeg

És a csörgő, amit Anael a meditáció alatt rázott:

00b73675-f8e4-4c6c-91ce-78e07d5ed7c8.jpeg

Mindenféle gyógypor, azaz növény őrlemények:

cc7fdca8-d475-4063-be7d-3f6147f3d44d.jpeg

Mindenféle szárított fa gyógyításhoz:

697dea37-48bd-4b00-9f58-f1672e8238a7.jpeg

Boa, azaz anaconda zsír :) sárkányfű, szerelmi bájital, virág kivonat…

17b5c08b-2e42-48c9-910f-30af4ad8535b.jpeg

És a húsok frissen, és üdén az asztalon:

5a102a0c-703f-4fbc-a1eb-1e5549fb5377.jpeg

Ez nem egy fej, csak úgy néz ki.

c9bbe435-c2ec-42e8-947d-e1922e8190c0.jpeg

És csak maradjunk belsőséges viszonyban.

a8f4dc10-51a7-48c3-aca4-84c97fc0794a.jpeg

A tojásfehérje meg jót tesz a hangszálaknak. Persze felverve, és nem rázva, vagy keverve. :)

26c863d3-0481-446b-b68e-8abdb5468429.jpeg

Átmegyünk még az Anaconda névre keresztelt piacra, ahol csak kézműves termékek vannak, pl.: szájpuska, vagy más néven köpőcső, amivel kisebb állatokat lehet lelőni. Itt a piacon csatlakozik hozzánk Anael egyik hölgy ismerőse, aki szintén gyógyító.

7c60e3fa-a377-4793-81fb-a9331ad98c48.jpeg

Ilyen lábakon áll az Anaconda piac, hogy amikor megáradnak a folyók, akkor se ázzon el a piac. Márciusban sokkal magasabb a vízszint.

e44702a7-a607-4d9d-8eb2-f7d1af4856b5.jpeg

Gyógylikőrök és gyógynövények:

8d5576d7-1ddd-4c75-9067-14a39be4801c.jpeg

Együtt megyünk tovább, és miután megnézzük a Hilton Hotelt (nem teljesen olyan, mint otthon), felülünk egy buszra.

9c415f53-8b7c-4846-9d7a-3c478b96ecae.jpeg

Ennek a helyi járatnak az az érdekessége, hogy felül mindene fából van (még az üveg kerete is fa), nincsen ajtaja, viszont szól rajta a zene. Az emberek leszálláskor fizetnek a buszosnak 1 Solest, azaz 100 forintot.

Érdemes megnézni belül. Vajon az a cső a kipufogó? Nem tudtam rájönni, hogy mi lehet.

2b17debc-1a71-4a9d-803b-87e42857a0a0.jpeg

0771f358-0978-4328-b63a-6dfbc8464a8a.jpeg

Egy kis kóstoló az élményből:

És az utca…

2d3ca747-a14a-4f50-a6c6-f610681c95b0.jpeg

Ja mondanom sem kell, hogy Anael itt is mindent fizetett nekem, a motokart, a hajót, a buszt, a végén már nekem kellett szólnom, hogy fizetek. Igaz, hogy itt más az értékrend. Az étteremben 3 kávé és egy hal körettel 16 soles (1.600 forint) volt, a motokar 5-10 soles (500-1.000 Ft). Szóval volt reggeli is az egyik folyó parton, ahol ugyan étlap nem volt, de hozták a halat amit kértünk. Az volt. :))

Az étterem a folyó parton volt:

923149d2-113d-4e9a-80ba-b69efc1778e6.jpeg

375621b8-c555-43f8-b15e-3b4db97490d6.jpeg

f38bf788-48ee-4929-a28e-8456a95d200a.jpeg

Ja és a kedvenc képem az étterem mellett készült. :)

4f02f209-7875-49b1-8627-e5179864ea48.jpeg

Végül kivisznek a reptérre és elbúcsúzunk egymástól. Viszlát Iquitos sziget/város, jöhet az újabb kaland, és izgalom Cuscoban, a hegyi esőerdőben. Vicces, hogy a reptér mosdójába belépve egy tükörre leszek figyelmes. Feltűnik, hogy milyen régen láttam ilyet, igaz nem nagyon hiányzott. :)

Iquitos - Lima: ez az első út, mert nincsen közvetlen járat Cusco-ba. Gyors kávé és rohanás, hogy elérjem a csatlakozást. Közben látom, hogy tegnap írtak a konzulátusról, hogy lezárták Cusco repterét, mert 5.000 tüntető megpróbált betörni a terminálra. De azt is látom, hogy ma is írtak, hogy délben nyit a reptér. :) Dejo, hogy eddig nem volt netem és nem olvastam. :) Mondjuk itt is csak 10 percre volt net a nagy rohanásban.

Cusco leszállás: már az érkezés a repülőről is látványos, ezért is akartam még nappal ideérni. Hatalmas hegyek.

d4173c70-57b9-4d96-88ae-ba64f9dff47c.jpeg

A város:

2c500685-b9ce-4827-80d1-a8a4ef0191ea.jpeg

Leszállás:

És a reptéren a tengerszint feletti magasság :) 

17e42498-24d5-4aca-a4b8-f8d113bdc5a1.jpeg

Cusco 3400m magasan van, és állítólag mindenkinek gondot okoz a magaslati levegő, mert sokkal kevesebb az oxigén. Majd meglátjuk. Várom a csomagomat, de mindneki elmegy, és én ott maradok csomag nélkül. Megyek megkeresni a légitársaságot, hogy vegyünk fel egy jegyzőkönyvet. Kitöltöm a papírokat és mondják, hogy 24 órán belül megjön majd a csomag, és kihozzák a hotelhez. Sebaj, úgysincs benne sok minden. :)

Kimegyek a taxihoz, de amit rendeltem 25SOL-ért, az már elment. Viszont Enrique 15-ért elvisz. Csodás a város, olyan kis pici ékszer, viszont azért hideg van, 7-8 fok és én egy pólóban vagyok.

Qurikancha a taxiból, ez egy nevezetes katedrálisa a városnak.

e74d2552-2a6a-4c81-955c-4ff30e4ca94f.jpeg

Megérkezek a hotelbe. Nagyon szép kis botique hotel, közepes árfekvésben. Van fűtés (ezért választottam), és forró vizes zuhany. Istenem, köszönöm. Hihetetlen, hogy ennek mennyire örülök. 

Este 6-7 között kimegyek az utcára, hogy gyorsan vegyek valami ruhát. Kapok is pulcsit, meg kabátot, meg tiszta pólót. :) Így nem fogok fázni. Gyorsan átöltözök és megyek körbenézni. Helyes kis templomok, főtér, sok ember az utcán.

A főtér:

b340972c-e5e1-466f-8984-fcf01019d088.jpeg

16341c2b-015d-4489-9353-4e4e039c5377.jpeg

01362e3d-2600-4fa7-9324-3d6dd3f3c284.jpeg

Keresek valami éttermet és közben rengetegen szólítanak meg. Adolfo dumál is sokat és ajánl egy éttermet, úgyhogy megnézem. Hoznak pár falat sajtot és hagymás paradicsomos szószt hozzá, meg egy piña-pisco koktélt (ananász és helyi pálinka). Visszaküldöm mondván, hogy nem iszom most, picit meg is sértődik, de hoz helyette egy mais morrano (barna kukorica) szörpöt. Ilyet már ittam. Utána eszem egy jó Cevice-t, ami halas étel, és igaz, hogy nem tengerparton vagyunk, de helyi Troucha halból készítik. Elég finom. :)

cb7b854e-0c67-4141-843a-49bbdcc7b207.jpeg

Vacsi után még sétálok picit, mert mindenhol party van. Meg is nézek egy helyet, ahol salsa zene szól, de nincsen nagy party, úgyhogy csak pár számra maradok. Közben az utcán mindenki szólítgat, hogy vegyek tőle valamit. Jobb esetben csak ruhát, cigit, vagy mások füvet, kokaint, és valami gombát kínálnak, ha jól értettem. :) Van itt minden annak aki bulizni akar, van is pár megcsúszott arc. :)

Nagyon kis varázslatosak az utcák. 

cd844779-2772-461c-b8a0-889407291206.jpeg

8f938ac3-5e43-41ce-8adf-dec9984b05d8.jpeg

És a bár élő zenével.

1e690b1d-5bd3-4cee-9050-e00557780a9c.jpeg

Mivel reggel 3-kor keltem ezért kidőlök hamar és megyek aludni 10 felé. Itt már van net is, úgyhogy tudok jelezni a családnak, hogy minden oké. Ágy és friss ágynemű, csodálatos. Joccakát mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://madeinperu.blog.hu/api/trackback/id/tr5418034390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

MadeinPeru

Perui utazásom története kicsiknek és nagyoknak egyaránt. 1 hátizsákkal, 2 nadrággal, 3 pólóval, 3 hét alatt megjártam a dzsungelt, a hegyi esőerdőt és a fővárost, Limát.

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása